Facebook
_Featured-Img-Cikk-680x380

Alkosson szabadon a Wacom eszközeivel

Wacom – Precíz tervezés és látványtervezés

Van a Wacom táblák felhasználóinak egy olyan rétege, akikről kevés szó esik. Bár a szakma igen elterjedt, és megbecsült, a táblákat használó – főként grafikusokból, kreativistákból álló – mainstream legszélén helyezkedik el. A mérnökökről, műszaki rajzolókról, tervezőkről van szó, ők azok, akik főként méretpontos ábrákon és azok, akár 3D-s vizuális megjelenítésén dolgoznak szorgalmasan nap mint nap.

A digitális rajztáblák világában jól kijelölt helye van ennek a mérnöki csoportnak is, hiszen a toll-tábla páros számos olyan előnnyel kecsegtet, ami jól jöhet a tervezés során. Ezeket igyekeztünk most csokorba szedni, és megosztani, ám egy dolgot le kell szögezni még itt az elején.

A műszaki rajz nem ugyan az a “pepecselgetős” dolog, mint a retusálás vagy a digitális rajzolás. Az AutoCAD LT (és természetesen más CAD programok) felhasználóinak a legfontosabb szempont a vizualizáció egyszerű mivolta: az elkészült műszaki rajzot egyben vagy részletekbe nagyítva könnyedén kell tudni szerkeszteni, ezért praktikus okokból ez a cikk nem az S-es méretű táblákról szól.

__2017-dec-kviz_facebook-post-2

Az internetes fórumok tanulságaiból kitűnik, hogy akárcsak a virtuális téren kívüli papír-ceruza világban, az élet itt is A4 feletti méreteknél kezdődik, és a határ – ha nem is a csillagos ég – a legújabb Cintiq Pro sorozat 32 colos átmérője, ami az emberi szem által könnyedén fókuszálható méret határait feszegeti.

1

Kézenfekvő előnyök

Táblával dolgozni jó, de bátran kijelenthető, hogy a piacvezető Wacom tábláival a legjobb. A japán cég 1983 óta fejleszt digitális rajzeszközöket, valódi matuzsálemnek számít ezen a területen.

Az ilyen eszközökkel történő rajzolás előnyeinek se szeri se száma. Kezdjük mindjárt azzal, hogy ezek a készülékek dőlésszög és nyomásérzékenyek, így skicceléshez, szabadkézi alárajzoláshoz a lehető legpontosabban szimulálják a papír-ceruza párost. Az újabb táblákon a nyomásérzékenység szintje 8000 pont feletti, ami szinte felfoghatatlan szabadságot biztosít a képernyőn. Ezt a szabadságot nem kizárólag az ecset áttetszőségével lehet kihasználni, hanem egyes programok ecsettípusainál akár az ecsetméret dinamikus növelésére is – vagy 3D nézet esetében a modellezés mélységének befolyásolására.

Ezt egérrel nem lehet megtenni. Ráadásul az új ProPen2 tollak már a tolltest tengely körüli elforgatását is érzékelik, így a nem kör alakú ecsetek iránya rajzolás közben is állítható.

2

Apropó, a toll… maga a forma kisgyermek korunk óta velünk szocializálódik, fogását már egészen korán elsajátítjuk. Mivel a tollhegy rajztáblához érintése az “egy kattintás”, rajztáblán való tartása pedig a “duplaklikk” a vektoros bezier görbék rajzolása egészen egyszerűvé válik így: míg a tollhegy a tábla felett siklik, az egérkurzor vele együtt röppen a képernyőn, hogy aztán a vektorvégi-node-ot egy érintéssel megragadva a lehető legpontosabban arrébb helyezzük azt. Nincs több melle kattintás, nincs több ínyhüvelygyulladás – a munka gyorssá és könnyűvé válik.

Gomb-varázslat

A gyorsaság pedig nagy előny. Tervezéskor a rajz egyes részeibe történő belenagyítás, a rajzeszközök közötti váltáshoz szükséges kattogtatás összességében elég időrabló elfoglaltság, és bár sok minden helyettesíthető gyorsbillentyűkkel, néha mégis arra volna szükség, hogy ezek a gombok egy céleszközön legyenek. Nos, ez a célhardver integrálva van a Wacom eszközein.

A gombok tekintetében – melyeket a Wacom speciális meghajtóprogramján keresztül lehetőség van teljes mértékig testreszabni -, a professzionális Wacom eszközök nem szerénykednek: a tollon található kétállású gombon kívül még minimum nyolc található a tábla szélén, amikre konkrét billentyűk vagy billentyűkombinációk rögzíthetők.

3

De az okosfunkciók itt nem érnek véget: a gombok középpontjában található intelligens tárcsára négy skálázható funkció delegálható, melyek a tárcsa középpontján található váltógombbal kiválaszthatók, majd finom ujjmozdulatokkal ki is használhatók. Az ujj jobbra és balra mozgatásával lehet kicsinyíteni és nagyítani vagy éppen visszalépdelni az előzmények között – így válik villámgyorssá a munkafolyamat.

Hajmeresztő pontosság

Már esett szó arról, hogy a toll mennyivel hatékonyabb eszköz az egérnél, de azt még nem írtam, hogy sokkal pontosabb is. Pedig ez a pontosság fontos tulajdonság, amit szavakkal szinte nem is lehet megfogalmazni, így jobb, ha a számok beszélnek. A Wacom táblák rendre 5080 LPI, azaz a táblára feszített képzeletbeli rácson ez az érték a rácspontsűrűség minden egyes Inch-en. Ez a felbontás nagyon precíz munkavégzést tesz lehetővé, akár viszonylag alacsony fókusztartományban is. A kurzor gyorsan pásztáz a rajzfelületen, a tollal pedig a nagyobbra “zoomolt” területeken fekvő egészen apró vezérlőpontok is könnyedén megragadhatók és precízen elhelyezhetők.

Természetesen termék vizualizációnál is visszaköszön ez a pontosság és magában a 3Ds térben is egyszerűen és könnyen lehet navigálni az eszközzel. Mivel, ha a tollhegy érinti a felületet, automatikusan kattint is, a tengelyek körüli forgatása is gyorsabb, mint a megszokott egérrel vezérelt munkafolyamat során.

A digitális rajztáblák növekvő népszerűségének köszönhetően manapság a szoftvergyártók már natív módon kihasználják azok tulajdonságait, így a most bemutatott előnyök csupán a teljes kép töredék részét fedik le. Minden gyártó a maga módján próbálja könnyíteni a mindennapi munkát, mert az már ma is jól látszik, a mesterséges intelligenciák térhódítása a gépi tanulás által segített munkafolyamatok fellendülése – ez pedig a technológia forradalmát fogja elhozni.
Így a szoftver szolgáltatásaként nyújtott, – például szabadkézi rajz kiegészítő vagy méretező – új funkciók pedig a jövőben beépülnek a mindennapi munkába, de ezek kihasználásához már nem lesz elég pusztán az egér. Valami több, valami más kell majd, és bár nem jelenthető ki, hogy ez az eszköz egyértelműen a rajztábla&stylus kombináció lesz, a technológiai trendek egyértelműen ezt az utat jelzik most előre.

A Wacom rajztáblái, asztali és hordozható digitális munkaeszközei (kiemelt tekintettel a beépített 3D scannert tartalmazó MobileStudio Pro-ra) ennek a forradalomnak az egyértelmű vezetői, így mindenképpen érdemes azok fejlődését figyelemmel kísérni.

Olejnyik Attila
@attilalolejnyik
szoftver.hu

__2017-dec-kviz_facebook-post