Facebook
_Featured-Img-Cikk-680x380

Skót whiskykészítő üzem

A hagyomány és az innováció sikeres elegye

A mérnöki szolgáltatásokat kínáló globális vállalat az AECOM, az Autodesk BIM megoldásaival tervezte meg Skócia legnagyobb whiskykészítő üzemét, és fenntarthatósági díjat nyert.

A Diageo PLC a világ egyik vezető prémium kategóriás italokat gyártó vállalata, amely olyan nagy márkákkal rendelkezik, mint a Guinness, a Smirnoff vagy a Johnnie Walker.

A skót whisky iránti megnövekedett általános kereslet kielégítése érdekében a cég a közelmúltban a skóciai Speyside-ban megépítette a 40 millió angol font értékű Roseisle Distillery üzemét. A tervezési és kivitelezési munkálatok vezetésével a Diageo a nagy hírű AECOM globális építész- és tervezővállalatot bízta meg.

„Kezdettől fogva tudtuk, hogy azt szeretnénk, ha az épület és a benne zajló tevékenység szerves egészet alkotna” – mondta el Nathaniel Buckingham, az AECOM főmérnöke. „Az igazi kihívást egy olyan épület megtervezése jelentette, amely úgy képes magába foglalni a whiskykészítéshez szükséges összetett feldolgozóeszközöket, hogy közben meghagyja azt a meglehetősen tág mozgásteret, ami a jövőbeli karbantartási, illetve fejlesztési folyamatokhoz szükséges.”

Vezető tanácsadóként az AECOM végezte a gyártáshoz nem kapcsolódó összes tanácsadói feladatot, és ehhez – az építészetet is beleértve – huszonnégy különböző szakág szakértőit kérte fel.
A gyártási folyamattal kapcsolatos tervezési munkákat a Diageo házon belül oldotta meg.
A Diageo az Egyesült Királyság legnagyobb whiskylepárló üzemét álmodta meg, évi 10 millió literes kapacitással. „A feladat részét képezte az is, hogy olyan létesítményt teremtsünk, amely sikeresen ötvözi a több évszázados szeszfőző szaktudást a modern technikai és környezetvédelmi megoldásokkal.” Ez többek között a víz újrahasznosítása, az eltávolítható tető, valamint az innovatív hulladék- és hőkezelési rendszerek megvalósítását jelentette.

1

Az összetett projekttervek határidőn belüli elkészítése érdekében az AECOM az Autodesk Revit BIM szoftvereket használta, az ütközésvizsgálatot pedig az Autodesk Navisworks Manage szoftverrel végezte el. „Az Autodesk BIM megoldásai segítségével már a tervezés igen korai szakaszában létrehozhattunk intelligens modelleket” – nyilatkozta Buckingham.

2

Ezek a modellek jóval a kivitelezés megkezdése előtt lehetővé tették a Diageo képviselői számára az épület innovatív rendszereinek látványtervezését és finomítását. „Az Autodesk BIM megoldásai fontos szerepet játszottak az üzem összetett folyamatainak megtervezésében, és jelentős mértékben hozzájárultak a Diageo fenntarthatósággal kapcsolatos ambiciózus elképzeléseinek sikeres megvalósításához” – árulta el Buckingham. Az elkészült üzem számos olyan tervezési részletet tartalmaz, amely a BIM segítségével jöhetett létre. Ezekre példa az üzem mozgatható teteje és falai. „Ügyfelünk aggódott az erjesztő egységek lecserélésének környezeti hatásai miatt” – mondta Buckingham. Az Autodesk épületinformáció-modellezési megoldásainak segítségével az AECOM egy olyan egyedi, rugalmas szerkezetet tervezett, amely lehetővé teszi a falak és a tető elmozdítását abban az esetben, ha elérkezett az idő az erjesztő egységek cseréjére. Ehhez el kellett készíteni a szerkezet, az építészeti homlokzat, az épületgépészet és a folyamatok kombinált 3D modelljét, amellyel láthatóvá vált, hogy tényleg a lehető legkevesebb problémával elvégezhető-e az erjesztő egységek eltávolítása.

3

Az épület ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében az AECOM és a Diageo úgy tervezte meg az üzemet, hogy a belső lepárló folyamatból származó felesleges gőz és szennyvíz újrafelhasználása biztosított legyen. „Ezenkívül az épületet egy az 1980-as években épült malátázó üzem mellé helyeztük” – nyilatkozta Buckingham. „Így lehetővé vált, hogy annak a gyárnak a kibocsátott hőjét is felhasználhassuk.”

Az új szeszfőző üzem leginnovatívabb vonása a feldolgozás során keletkező hulladékanyagok energiává alakítása. „Sikerült megoldanunk a lepárlási folyamat melléktermékeinek energiává alakítását ott, ahol ezeket a maradékokat korábban kidobták vagy állati takarmányként használták fel” – árulta el Buckingham. Az anaerob emésztés néven ismert eljárás révén az új üzem a hulladékanyagok szénhidráttartalmát tiszta technológiai vízzé és metánná alakítja, amelyet a biomassza-kazán használ fel.

Az elkészült üzem része egy víztisztító berendezés is, amely a lepárlás során keletkező folyékony melléktermékek kezelését végzi, és ezzel körülbelül 300 000 köbméter, vagyis az üzem éves szükségletét jelentő vízmennyiséget takarít meg.

A Roseisle Distillery 2009 áprilisában kezdte meg működését, és az első itt készült whiskyk 2012-ben kerültek forgalomba. Az üzem elnyerte a Royal Institute of Chartered Surveyors díját az Sustainability Project of the Year és az Overall Project of the Year kategóriákban. Emellett megkapta a BREEAM® Excellent minősítését is a fenntartható tervezés terén. „A BIM nélkül nem tudtunk volna időben és költséghatékony módon végezni ezzel a gyors megvalósítást kívánó projekttel” – mondta el Buckingham. A BIM és a 3D építészeti, szerkezeti és összetett folyamat-berendezési modellek integrálásával egy virtuális környezetben a csapat jobban tudta koordinálni és kezelni a tervezési megoldást. „Az eredmény egy koordináltabb, hatékonyabb és az együttműködést elősegítő folyamat lett.”

„Az Autodesk BIM megoldásai és a Navisworks Manage segítettek abban, hogy a tervezési idő a lehető legrövidebb legyen, emellett csökkentették a terepen felfedezett ütközések és az alvállalkozóhoz küldött információkérések számát is” – mondja Buckingham. „Mindez segített a magas szintű koordináció és a következetesség fenntartásában a projekt során.”
„A Roseisle Distillery mérceként szolgál majd a jövő szeszfőző üzemeinek tervezésekor, és biztosan befolyásolja majd azt, ahogyan az italgyártás szereplői a lepárlásra tekintenek” – foglalta össze Buckingham. „Az újítások jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.”

Próbálja ki az Autodesk BIM megoldásait minden kötelezettség nélkül. A 30 napos próba verziók innen tölthetők le.

Forrás: Autodesk, Diageo